Zajlik az év egyik legfontosabb hazai webes eseménye, a Barcamp, ahol többek között magyar startupok is bemutatkozhatnak, sőt, versenyeznek is. A konferencia kapcsán bemutatok néhányat a startupok közül, ha már sikerült felhívniuk a figyelmemet magukra.
Nem könnyű magyar startupnak lenni: kicsi a piac, alig ismert a kockázati befektetés fogalma vagy kultúrája, drága a munkaerő, és egyébként is, még bőven érezhető a válság. Ennek ellenére is vannak olyan megszállottak, akik képesek megvalósítani egy-egy jó ötletet, sőt, talán még “monetizálni” is (magyarul: pénzt csinálni belőle). Persze egy startup esetén az általában még a jövő zenéje, de a szakirodalom szerint jó üzleti modell nélkül nem érdemes ilyesmibe belevágni.
A startupoknak rendezett idei verseny döntőseit ezen a blogon listázták ki (korántsem web 2.0 módon, például linkek nélkül), közülük először a Pocket Guide kerül terítékre itt a Szélessáv Blogon - de be fogom mutatni a többit is, nagyon érdekes szolgáltatásokról van szó, amikre nyugodtan lehetünk akár büszkék is.

A Pocket Guide nem online szolgáltatás, úgyhogy aligha lenne helye a Szélessáv Blogon – ha nem lenne kapcsolata a mobilokkal, ami idei slágertémánk. Elektronikus útikönyveket, pontosabban kalauzokat kínál egyelőre budapesti szállodáknak. Egyszerű konstrukcióról van szó, ahogy az jó ötletek esetében lenni szokott: a cég által fejlesztett helyi túrákat levezénylő szoftvert egy GPS-szel ellátott készülékre telepítik, és a készüléket kínálják a célközönségnek számító, nagy turistaforgalmat bonyolító cégeknek, gondolom leginkább hoteleknek. Mivel kézben tartják a szoftvert és ők adják a hardvert is, valószínűleg bombabiztos alkalmazásról van szó, amely tényleg helyettesítheti a sokkal drágább, de valószínűleg hasonlóan gépies hangú élő idegenvezetőt.
Az ötlet remek, és azzal, hogy a szoftver fejlesztése helyett összetettebb üzleti modell mellett döntöttek, valószínűleg, sikeresebb is. Viszont szerintem érdemes lenne magát a szoftvert is elérhetővé tenni, talán nem kannibalizálná a bérletes konstrukciót, vagy ha mégis, legalább ők hajtatnának hasznot belőle, nem egy másik cég. iPhone-ra elég sok hasonló alkalmazás érhető el, de szinte biztos vagyok benne, hogy helyben sokkal jobb minőségű kalauz készíthető. És lehet, hogy ha túl sokat várnak, valaki megelőzi őket – hasonló útvonalajánló alkalmazásokból elég sok van már most is.